Címlap

Bejelentkezés


Megjelent a vidékfejlesztési miniszter 3/2010 (VII. 5.) VM rendelete,


az élelmiszer-előállítással és forgalmazással kapcsolatos adatszolgáltatásról és nyomonkövethetőségről

A rendelet meghatározza a Magyarországon forgalomba hozott élelmiszerek nyomonkövethetőségére, valamint az élelmiszer-előállítással és forgalmazással kapcsolatos élelmiszerbiztonsági kockázatbecsléshez szükséges, harmadik országból és a tagállamok kereskedelméből származó élelmiszerekkel kapcsolatos adatszolgáltatásra vonatkozó előírásokat.

Az MgSzH az első magyarországi tárolási helyen – beleértve a nagy- és kiskereskedelmi egységeket, elosztó központokat, hűtőházakat és előállító létesítményeket – megkülönböztetéstől mentes, kockázatbecslésen alapuló vizsgálatokkal ellenőrizheti az élelmiszerjog előírásainak való megfelelést a mintavételre is kiterjedően. A Hivatal a tudomására jutott esetleges jogszabálysértésre utaló adat, vagy tény birtokában - amennyiben az élelmiszer-szállítmány rendeltetési helye a Magyar Köztársaság területén van - szállítás közben is végezhet ellenőrzést, amely a szállítóeszköz alkalmasságának vizsgálatára is kiterjed.

Az MgSzH a hatósági ellenőrzések megszervezéséhez szükséges mértékben kérheti az élelmiszer-vállalkozókat, hogy bejelentsék a harmadik országból, vagy tagállamok közötti kereskedelemből származó élelmiszer rendeltetési helyre érkezését.

Az első magyarországi tárolási helyet - beleérve a bértárolási tevékenységet is - üzemeltető élelmiszer-vállalkozónak, a tevékenységet be kell jelenteni a létesítmény helye szerinti MgSzH illetékes kerületi hivatalánál, elsődleges termelésből származó, nem állati alaptermék esetében az MgSzH területi szervénél. A szállítmányokról nyilvántartást kell vezetni, a termék nyomonkövethetőségét biztosító dokumentumokat a minőség megőrzési időt követő egy évig meg kell őrizni!

A vállalkozónak az élelmiszerbiztonsági szempontból kiemelt kockázatú élelmiszer tételek, vagy az országos főállatorvos által hozott határozatban rögzített és hivatalos úton közzétett élelmiszerek várható érkezése előtt 2 nappal be kell jelenteni a kerületi hivatalnak, illetve elsődleges termelésből származó, nem állati eredetű alaptermék esetén az MgSzH területi szervének:

- az élelmiszervállalkozás nevét, székhelyét,

- az első hazai tárolási hely telephelyét,

- az élelmiszer megnevezését,

- a beérkező szállítmány mennyiségét,

- a jelentési időszak szerinti beszerzési árat,

- a származás helyét, állati eredetű élelmiszer esetén az előállító-létesítmény azonosító jelét.

Az élelmiszerbiztonsági szempontból nem kiemelt kockázatú első magyarországi tárolási helyre érkezett élelmiszer-tételekről minden hónap 10. napjáig az előző hónapra vonatkozó szállítmányokról összesítést kell küldeni a - fent meghatározott adattartalommal - a kerületi hivatalnak, illetve elsődleges termelésből származó, nem állati eredetű alaptermék esetén az MgSzH területi szervének. Amennyiben egyes élelmiszerek esetében (pl. 1 évnél hosszabb minőség megőrzési idővel rendelkező fagyasztott állati eredetű élelmiszer) a vállalkozónak nincs információja a beérkező szállítmány fogyaszthatósági, vagy minőség-megőrzési idejéről, úgy a fenti adatokat a szállítmány beérkezésekor is bejelentheti.

A kerületi hivatal, illetve az elsődleges termelésből származó, nem állati eredetű élelmiszerek esetén az MgSzH területi szerve a kockázatbecsléshez szolgáltatott adatok alapján felmerült gyanú, valamint a vállalkozónál tapasztalt nem megfelelőség esetén elrendelheti, hogy – az elrendeléstől számított legfeljebb 60 napig – az első hazai tárolási helyet üzemeltető vállalkozó minden élelmiszer-tételt az érkezés előtt 2 munkanappal jelentsen be, a fent említett adatok közlésével. A kerületi hivatal - a hatósági ellenőrzések kedvező eredménye alapján - előírhatja, hogy egyes élelmiszerbiztonsági szempontból kiemelt kockázatú élelmiszereket rendszeresen felhasználó, vagy forgalmazó élelmiszer-vállalkozó, havi összesítést küldjön a kerületi hivatalnak.

A kerületi hivatal, illetve az elsődleges termelésből származó, nem állati eredetű élelmiszerek esetén az MgSzH területi szerve másodlagos élelmiszervizsgálat keretében ellenőrizheti a bejelentett élelmiszer-tételeket.

A nyomonkövethetőség biztosítása érdekében minden forgalomba hozott, illetve forgalomba hozatalra szánt élelmiszer-szállítmányt kísérő dokumentációnak egyértelműen tartalmaznia kell az adott élelmiszer-tétel nyomonkövetését szolgáló azonosító jelölést. A dokumentációnak, vagy a számlának a kezelő által hitelesített másolatát az élelmiszer forgalomba hozatalának helyén kell tartani, a fogyaszthatósági, vagy minőség megőrzési időt követő egy évig meg kell őrizni, és hatósági felszólításra azonnal be kell tudni mutatni!

Élelmiszerbiztonsági szempontból kiemelt élelmiszerek:

1. Nyers, hűtött, vagy fagyasztott állati belsőség,
2. Nyers, hűtött, vagy fagyasztott nyesedék hús,
3. Nyers, hűtött, vagy fagyasztott fej, vagy fejhús,
4. Nyers, hűtött, vagy fagyasztott baromfi far-hát,
5. Kezelt, vagy kezeletlen, nem előrecsomagolt gyomor, hólyag és belek,
6. 1 évnél hosszabb minőség megőrzési idővel rendelkező fagyasztott állati eredetű élelmiszer,
7. 3 hónapnál hosszabb minőség megőrzési idővel rendelkező fagyasztott „csontokról mechanikusan lefejtett hús”, vagy „MSM”,
8. Olyan élelmiszer, amelynek fogyaszthatósági ideje a Magyarországra érkezését, vagy nagykereskedelmi forgalmazását követően 2 napon belül lejár,
9. Olyan élelmiszer, amelynek minőség megőrzési ideje a Magyarországra érkezését, vagy nagykereskedelmi forgalmazását követően 14 napon belül lejár,
10. Szállítmányonként 5 tonna mennyiség feletti hús, halászati-, húsipari termékek, baromfihús, vadhús, nyúlhús, tenyésztett vadhús, tej és tejtermék, tojás,
11. Szállítmányonként 20 tonna mennyiség feletti, 10. ponttól eltérő, valamennyi feldolgozott és feldolgozatlan élelmiszer-szállítmány, elsődleges termelésből származó nem állati eredetű alaptermék, illetve élelmiszerként történő forgalmazási és feldolgozási céllal beszállított élő állat.



AGRÁRKAMARA