Címlap

Bejelentkezés


Uniós élelmiszerkódex kialakítása volt Magyarország javaslata


Magyarországon folyamatban van az élelmiszeripari kódex kialakítása, ennek célja, hogy keretek közé szorítsa a termelők, feldolgozók és kereskedelmi láncok magatartását - emelte ki az európai uniós tagországok mezőgazdasági minisztereinek hétfői brüsszeli találkozóján a magyar delegációt vezető Forgács Barnabás, az FVM szakállamtitkára

Mint az ülés utáni sajtótájékoztatóján elmondta, egyúttal felvetette, hogy uniós szinten is "érdemes lenne rögzíteni" az üzleti, etikai, kereskedelmi normákat, hiszen több országot egyszerre érintő kérdésekről van szó. Ez kiszámíthatóbbá is tenné a termelők, feldolgozók és kereskedők pozícióját - érvelt.
A miniszteri tanács egyebek között az élelmiszerláncok működéséről, illetve a spekulációnak az élelmiszerárakra tett hatásáról szóló jelentést vitatta meg. A tagállamok beszámolója nyomán az Európai Bizottság összeállításában készült jelentésbe több magyar javaslat is bekerült.

Forgács Barnabás kiemelte azt az elemet, amely megállapítja, hogy a nagy üzletláncok, a nemzetközi kiskereskedelmi láncok konszolidációja és koncentrációja egyfelől eredményezheti a hatékonyság javulását, de komoly monopolhelyzetet is teremthet, rontva a mezőgazdasági termelők és feldolgozók érdekérvényesítési képességét.
Magyarországon például egyes láncok több mint 80 jogcímen számítanak fel különböző díjakat, torzítva a szállítók és kiskereskedők közti viszonyt, és akadályozva az élelmiszerlánc hatékony működését - hangsúlyozta a szakállamtitkár.

A tanácskozás többi témáját ismertetve kiemelte, hogy a tej árának csökkenése Magyarországot is érinti, hiszen 2007 novemberéről 2008 novemberére 95-97 forintról 55-60 forintra csökkent a felvásárlási ár. Több tagállam hasonló problémák miatt felvetette, hogy a brüsszeli bizottság soron kívül javasolja az intervenciós rendszer és az exportvisszatérítés rendszerének módosítását. A brüsszeli testület még a héten minden bizonnyal elő is terjeszti javaslatát, amely mind a felvásárlási időszakra, mind a referenciaárra, mind a kvótákra vonatkozik, és igyekszik orvosolni a felmerült piaci anomáliákat.

Magyarország egyébként még tovább ment az álláspontjában, kérve, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel 50 százalékkal emeljék meg a jelenleg 8,2 forint/tejkvótaliteres kvótaalapú támogatást. Ezzel kapcsolatban azonban Brüsszel egyelőre nem foglalt állást.
Franciaország az ülésen felvetette a kritikus sertéspiaci helyzetet is, és értékelésével a magyar delegáció is egyetértett. Az Európai Bizottság jelezte, hogy figyelemmel követi a helyzetet, de úgy ítéli meg, hogy egyelőre nincs szükség beavatkozásra - mondta el Forgács Barnabás.

Szavaztak a miniszterek egy-egy - a jobb terméseredmény és az ellenállóképesség növelésének érdekében - génjeiben módosított repce- és szegfűféleség forgalmazásának engedélyezéséről is. Mivel sem az engedélyezés mellett, sem az ellen nem született meg a szükséges szavazati többség, a kérdésben az Európai Bizottság jogosult dönteni.
Tárgyaltak a miniszterek arról is, milyen módon váljék taggá az Európai Bizottság a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezetben (OIV). Úgy ítélték azonban meg, hogy az erről kidolgozott javaslat még nem alkalmas elfogadásra, mert például nem tisztázza Brüsszel és az egyes tagállamok pontos viszonyát a szervezetben.

Magyarország az ülésen jelezte, módosítani kellene azt a vidékfejlesztési támogatásoknál is érvényes szabályt, amely szerint az uniós támogatásokat két éven belül fel kell használni. Forgács Barnabás a sajtó előtt az állattartótelepekre kiadott 220 milliárd forintnyi kötelezettségvállalást hozta fel példának, emlékeztetve, hogy az egyes beruházásoknál előfordul a befejezés időpontjának eltolása.
Mariann Fischer Boel mezőgazdasági biztos úgy nyilatkozott, hogy tudomásul vette a problémát, amelyre még visszatérnek.

Az EU soros elnöksége, Csehország külön beszámolt arról, milyen témákat tervez ebben a félévben miniszteri szinten megvitatni. Ezek között szerepel a közös agrárpolitika 2013 utáni helyzete, valamint a mezőgazdasági támogatások helye a 2014-től várhatóan átalakuló uniós költségvetésben. Utóbbiakról az agrárminiszteri tanács a cseh remények szerint júniusban állást is foglal.
Szó esett még az illegális fakitermelés elleni fellépésről is. Egyebek között azt állapították meg, hogy ez az EU-tagállamokban hatékonyan működik, és lehetőség szerint ezt a rendszert kellene kiterjeszteni az unión kívüli országokra is.


AGROTREND