Címlap

Bejelentkezés


Kétszázmilliárd pályázati pénz cégeknek


Március elsejétől mintegy kétszázmilliárd forintos keretre lehet beadni újabb pályázatokat vállalkozásfejlesztésre, kutatás-fejlesztésre és az üzleti környezet javítására.

Ebből százmilliárd forint kifejezetten mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szól – közölte a távirati irodával Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdasági Operatív Program (GOP) irányító hatóság főigazgatója.

A kutatás-fejlesztés területén a hétéves uniós támogatási ciklusban szereplő 280 milliárd forintos keretből kilencvenmilliárd forintot kötöttek le a kormányváltás előtt meghirdetett pályázatokon. A vállalkozásfejlesztésre szánt 368 milliárdos keretből 130 milliárd forint maradt, míg az üzleti környezet javítására szánt, hét évre szóló, hetvenmilliárd forintos keretből 55 milliárd forint köthető még le.
A főigazgató tájékoztatása szerint a GOP kutatás-fejlesztési részének 190 milliárd forintos szabad keretéből 65 milliárd forintot különítenek el a szegedi lézerközpont kialakításának támogatására, s az így megmaradó 125 milliárdból hatvanmilliárd forintot hirdetnek meg március 1-jével a vállalatok komplex technológiájának, valamint a kis- és középvállalatok innovációs eredményeinek támogatására.



MAGYAR HIRLAP